Tanulópont | Tehetséggondozás, Táborok, Informatikai Tehetség Műhely, Nyelvi Tehetség Műhely, Ökológiai Tehetség Műhely, egy helyen!
Tábor
Informatika
Nyelvi műhely
Öko műhely

GYOKA

A Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány 2006-ban alakult azzal a céllal, hogy olyan anyagi és tudományos alapot teremtsen meg, amely lehetővé teszi:

-          Gyöngyös és vonzáskörzetébe tartozó települések oktatási intézményeinek támogatását, a tehetség felismerését,

-          az eredményes oktatást célzó személyi, módszertani és tárgyi feltételek biztosítását a megfelelő színvonal biztosítása érdekében (ebbe a körbe természetesen nem csak az oktatási intézmények tartoznak, hanem ide értjük a vállalati képzéseket is),

-          a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók, munkavállalók tanulmányainak támogatását,

-          a hallgatói öntevékeny közösségek és azok rendezvényeinek támogatását,

-          egy tudományos és kulturális központ létrehozását

Munkánk során nem csak tehetséggondozással foglalkozunk, hanem a megfelelő szakemberek, szponzorok felkutatásával, a közös munkába történő bevonásával. Törekszünk kedvező földrajzi-, közigazgatási adottságaink, a térség mikro-, közép- és nagyvállalataival kialakult jó szakmai kapcsolataink kihasználására, mely a vonatkozó szakmai újdonságok, pályázati lehetőségek informálását, kihasználását és a helyes iránymutatást is magába foglalja.

 

Számos oktatási intézménnyel is jó kapcsolatot ápolunk (szerződések, szándéknyilatkozatok), többek között általános- közép- és főiskolákkal, felnőttképzési intézményekkel, nyelvvizsgahelyekkel - így széles körben van lehetőségünk az információáramlást biztosítani.

 

A gazdaságra jellemző nehéz helyzet és ennek társadalmi vonatkozásai mellett az is ismert, hogy a demográfiai trendek a gyermek és fiatalok arányának stabil csökkenését mutatják. Más kedvezőtlen folyamatok is megfigyelhetőek, sajnos az általános iskolát 16 éves korukig el nem végzők aránya a korosztály kb. 5%-a. Sok gyermek és fiatal nem jut személyiségének fejlődéséhez szükséges lehetőségekhez családi, szociális körülményei miatt. A szülők egyre kevesebb időt tudnak a gyermekekre fordítani és számos esetben hiányzik a követendő példa, az elengedhetetlen szociokulturális-, gondozási-, nevelési- és kommunikációs minta, készség, melyek segítséget nyújtanának helyes iránymutatásban, szülői szerepek betöltésében.

A szükséges készségek, képességek birtokában a megfelelő társadalmi minták elsajátításával sikeres lehet a munka világára való felkészülésük és társadalmi részvételük.

 

Az országos Nemzeti Tehetségsegítő Tanács szervezetének Országos Tehetségpont Hálózatához csatlakozva hoztuk létre a helyi Tehetségpontot, melynek alapeszméje szintén a fiatal tehetségek felkutatása, segítése, mentorálása – e cél elérésében igyekszünk lehetőségeinkhez mérten magas szakmai színvonalon részt vállalni.

 

Várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik bármilyen területen tehetségesnek érzik magukat, illetve szívesen vesszük figyelemfelhívásukat a környezetükben élő tehetséges diákokra, fiatalokra. Kérjük, támogassa kezdeményezésünket, hiszen vannak olyan kérdések, melyekben csak a társadalmi összefogás segítségével érhető el számottevő eredmény. Köszönjük!

 

Segítség – ha már nem megy egyedül..

Bárkivel bármikor előfordulhat, hogy olyan élethelyzetbe kerül, amikor segítségre szorul.
Ez lehet olyan örömteli esemény is, mint egy gyermek születése, de a gazdasági válság hatására sajnos egyre több család kerül krízishelyzetbe.
Szeretnénk egy olyan információs bázist biztosítani, melynek segítségével könnyebben megtalálhatja akár az átmeneti megoldást, akár a problémára megoldást jelentő szakembereket.
Igyekszünk tájékoztatni olyan lehetőségekről, melyekről esetleg nem kap általános tájékoztatást, illetve hasznosak lehetnek az ügyintézés során.

Elérhetőségek - kapcsolat

Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány
cím: 3200 Gyöngyös, Katona József u. 1.
tel.: 37/301-649, 312-724, 312-719
e-mail: info@tanulopont.hu

Tanulópont, Tehetségpont, Tanácsadás
Hétfőn és szerdán 8:00 és 16:00 óra között
e-mail:tabor@tanulopont.hu ,info@gyoka.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Felhívás szülőknek támogatásra

Kedves Szülők!

A gyermeki mosolynál nincs nagyobb kincs…

A Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány nevében szívesen fogadjuk felajánlásaikat, támogatásukat megunt játékok, írószerek, könyvek formájában! Ezzel is szeretnénk segíteni a hozzánk forduló, illetve látókörünkbe került hátrányos helyzetű családokat, gyermekeket. Sajnos egyre több család van, ahol ilyesmire már nem jut pénz – tegyünk együtt az örömtől csillogó gyermekszemekért! Segítségüket ezúton is köszönjük!

Felnőttképzés

Your are currently browsing this site with Internet Explorer 6 (IE6).

Your current web browser must be updated to version 7 of Internet Explorer (IE7) to take advantage of all of template's capabilities.

Why should I upgrade to Internet Explorer 7? Microsoft has redesigned Internet Explorer from the ground up, with better security, new capabilities, and a whole new interface. Many changes resulted from the feedback of millions of users who tested prerelease versions of the new browser. The most compelling reason to upgrade is the improved security. The Internet of today is not the Internet of five years ago. There are dangers that simply didn't exist back in 2001, when Internet Explorer 6 was released to the world. Internet Explorer 7 makes surfing the web fundamentally safer by offering greater protection against viruses, spyware, and other online risks.

Get free downloads for Internet Explorer 7, including recommended updates as they become available. To download Internet Explorer 7 in the language of your choice, please visit the Internet Explorer 7 worldwide page.

Felnőttképzés | Informatikai képzés | Angol nyelvtanfolyam Gyöngyös | Szakirányú angol, német nyelvvizsga Gyöngyösön | Angol Nyelvvizsga Gyöngyösön | ECDL tanfolyam Gyöngyös | Szakmai tanfolyamok Gyöngyös | Nyelvi tanfolyamok Gyöngyös | Vállalati tanfolyamok Gyöngyös | Főiskolai oktatás Gyöngyös | Hegesztő képzés | Média